Egy újabb tragédia miatt akarnak lépni.
Egy újabb tragédia miatt akarnak lépni.
Erős hátszelet kapott a forint.
A Nobel-díjas fizikus élesen bírálta az Európai Bizottság egyik döntését.
A kormányfő szerint kevés nemzet mondhatja el magáról, hogy olimpiai bajnokokat adott Kínának.
Több magyar úton is lassul a forgalom vasárnap.
A csúcstechnológiás létesítmény a 2034-es labdarúgó-világbajnokság egyik helyszíne lesz.
A volt amerikai elnök beszédével sokkolta a szombati nagygyűlésen részt vevő tömeget.
A görnyedés már csak ráadás.
Igazi szélhámos volt, mielőtt gyilkosságért elítélték volna.
Szélerősödés, jégeső is előfordulhat.
Nyitnak a teraszok és a jó sok szabadtérrel bíró helyek, így megugrik a lehetőségeink száma is. És az sem baj, ha nincsenek közel hozzánk, elvégre az élmény megér egy kis erőfeszítést.
Tényfeltáró videójában Pimasz úr ismertet meg bennünket azokkal az eszközökkel, amelyekkel a szakértők építik a jövő áramhálózatát. De a videóból azt is megtudhatjuk, milyen szerep vár a közösségekre és milyen hasznuk származhat majd belőle.
Támogatott tartalomSzerinte vidéken kellene megtörni a „Fidesz derekát“.
A biciklis ráütött a taxi hátuljára is.
Nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.
Az ukrajnai háború hatásai nem állnak meg a határoknál.
Értett a tenyérsjósláshoz, de mégsem látta a jövőjét.
Az alkotmányjogász már csak egy hétre tervez előre.
Tárt karokkal, felújított rendelővel, szolgálati lakással várnák az új házi gyermekorvost.
Megoldhatná minden problémánkat, csak nem az történne, amire számítunk.
Az épület gyakorlatilag megsemmisült.
Minden 18 év feletti férfit és nőt besoroznának.
Egy nyomozó alámerül az alvilágba, hogy megoldja a rejtélyt.
Az üvöltés lehet életjel is.
Indítványozták a kényszergyógykezelését.
Az izraeli hadsereg figyelmeztette őket, hogy hagyják el a várost.
A volt elnök vállalja az elzárást, de nem engedi, hogy megsértsék szólásszabadságát.
Összesen 2,1 millió embert érint a természeti katasztrófa.
James Gregory 78 éves volt.
A brit trónörökös egy kórházat látogatott meg.
Videó is készült az összetűzésről.
Az Airbnb kínálatában tűnt fel a legendás énekes otthona.
A miniszter szerint megdöbbentő, ahogyan Ilaria Salist védik.
A Magyar Nemzeti Banknál valóban arany, ami fénylik. Ráadásul nem is kevés.
Egy sor mesterséges intelligencia-funkció bejelentésére készülhet az Apple.
A vonatok váltakozó irányban, sebességkorlátozással közlekednek.
Elképesztő titkokat rejtegethet előlünk a Mars.
A külügyminiszter szerint Kína „utcahosszal előzi” bizonyos gazdasági folyamatokban a Nyugatot.
Hátrányos helyzetből a kreatíviparba – így segít a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem.
Ennek Schäfer Andrásék nagyon nem örülnek.
Előnyben a Dallas és a Boston.
Kétszer is mattolták Dejan Sztankovics csapatát.
Védekezett az újabb „merénylet” ellen.
Túlóra döntött a mérkőzésen.
Gazdag Dániel és Sallói Dániel is betalált, mindketten az 51. alkalommal tették az MLS-ben.
A férfi kajakosok királyszámában kettős magyar győzelem született, miként a női kenu egyesek 500 méterén is.
Az étterem, ahol a sült hagymától is könny szökik a szemedbe.
Cikkünkből olyan, kezdők számára is könnyen tartható kutyákkal ismerkedhetsz meg, amelyekkel egyszerűbb az összecsiszolódás.
Nemcsak a kinti világ veszélyes a benti cica számára, ez fordítva is igaz, ezért egy ilyen döntésnél gazdiként nagy a felelősséged.
A zene nyugtató hatással bír a kutya esetében is, de nem mindegy, milyen számmal próbálkozol. Ezek a kutatások eredményei.
A magyar nyelvnek különösen fekszik ez a műfaj.
Mégis másoknak segít és családot alapított.
Ormós Gabriella egy hét alatt nyitotta meg a pékségét.
De pszichológiailag az ukrán haderő erodálódott inkább.
Így került a falusi párttitkár a nagyhatalommá lett ország élére.
A mikrofon mögött Nyári Gyula.
Mai műsorunk vendége Gábor, aki fiatal, megbízható és biztonságos Volvo XC60-at akart venni, de literszámra kell bele tölteni az olajat.
Az átvétel sem ment zökkenőmentesen.
Az sem mindegy milyen eszközzel helyezzük biztonságba házi kedvencünket.
„Jó napot, jó szurkolást!” – a’la Knézy.
Egy férfi locsolás közben azt vette észre, hogy figyeli egy medve.
Az idegenhonos halfajok engedély nélküli telepítése jogszabálysértés.
A torma egészséges és sokféleképp használható. Nézzük meg, mi mindent tehetünk ízletesebbé vele!
A program az 1990 előtt épült ingatlanok fejlesztését támogatja. Cikkünkben a részletek, összegek, felhasználhatóság.
A fehér tündérrózsa megőrzésében segítheti a lakosság a szakemberek munkáját.
A második félidőben megjöttek a gólok a Diósgyőr-Ferencváros mérkőzésen, aminek a hazai szimpatizánsok örülhettek.
Német sajtóhírek szerint a következő idényben már nem Dárdai Pál lesz a német másodosztályú Hertha vezetőedzője.
Parádés kezdést produkált a Puskás Akadémia, amely a győzelmének köszönhetően a nyáron nemzetközi kupában indulhat.
A ZTE-től távozó légiós kezdett a mérkőzésen, míg az első félidő végén egy érdekes gólt is láthattak a szurkolók.
Dzsudzsák Balázs korábban egy neves európai csapathoz is igazolhatott volna. A DVSC húzóembere elmondta, miért nem tett így.
Az Újpest 3-0-s fiaskóval zárta a Kecskemét elleni bajnokit. A lefújás után sokatmondó nyilatkozatot adott Huszti András.
A házigazda elveszítette az első elődöntőt, míg a másodosztályban edződő gárda nem tudta meglepni élvonalbeli vetélytársát.
Dombi Tibort, a DVSC másodedzőjét kérdeztük a csapat idei évéről, a Fradi elleni 5-1-es vereségről, a Fehérvár elleni esélyekről és a maratonfutásról.