A szakjogász szerint helyesen jártak el.
A szakjogász szerint helyesen jártak el.
A magyar kormányfő is részvétet nyilvánított.
Nem riadóztatta a legénységet, és a hajót sem állította meg.
Erős a forgalom Budapest felé az M3-as és az M7-es sztrádán is.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index hétfői hírösszefoglalója.
Még úgy is, hogy idén rövidebb lesz a nyári szünet.
Nem történt meglepetés, régóta sejteni lehetett ki veszi át Jürgen Klopp helyét.
Pingpongedzőként keresi a nagydoktorihoz szükséges pénzt.
Így tett a Hamász és a Hezbollah is.
iPad nélkül nem találnának célba.
1961. augusztus 6-án a délutáni órákban egy repülő zuhant le Zuglóban. A szerencsétlenséget a hatóság próbálta elhallgatni, de amikor egy utasokkal teli gép lezuhan a város közepén, lakott területen egy lakóházra, azt viszonylag nehéz titokban tartani, a szocializmusban sem sikerült.
Egyelőre még a kórházban marad.
A jelszó: ne tulajdonolj semmit, kontrollálj mindent!
A középiskolák a vizsgákat is megszervezhetik.
Nemcsak jelöltekből, de választópolgárból sincs sok egyes településeken.
Rendesen a húrok közé csaptak.
Az első órában többen is dühösen kommenteltek az eseményhez.
Nehéz morális kérdés: szabad-e visszatoloncolni a Nyugatra menekült ukrán férfiakat? Hegyi Gyula írása.
Négy embert letartóztattak a támadás miatt.
Pünkösdi beszélgetés a Ránki Dezső – Klukon Edit zongoraművész házaspárral.
Az Európai Unió újabb szigorú gazdasági intézkedéseket jelentett be Peking ellen.
Egy trabantos banda rója az utakat. Veszélyesen színes társaság.
Nem tudjuk, hogyan jöhetett létre.
Két évig építették, és csaknem 9 milliárd forintba került.
Nem kell megijedni.
Tovább erősítik a kapcsolatokat.
Máig nem döntöttek Anna Sorokin kitoloncolásáról.
Az egyetemek alapítványokba való kiszervezését dicsérte.
A helyiek aláírással tiltakoztak a bezárás ellen.
A hatályos büntető törvénykönyvben nincs merénylet elnevezésű tényállás.
A radioaktív anyagoknak a fele szállítás közben tűnik el.
Az esetek jelentős részében az emberek hibáznak.
Az államcsőd elkerülésére a kormányzó kommunista pártnak nincs megoldása az ázsiai országban.
A Balatonnál csápolt kedvenceinek.
MÁK a köbön.
Az AI forradalmasíthatja a matekot.
Képzeljük el, milyen lehet együtt élni egy farkassal vagy egy medvével.
Lejár szerződése, amelyet nem hosszabbítanak meg.
Az utolsó komolyabb esély előtt a csapat.
Kettő mérkőzés, kettő győzelem.
Az eset hajnali háromkor történt, az edzőközpont közelében.
Oroszlánrészt vállalt a veretlenül megszerzett bajnoki címből.
Kedden két újabb magyar játékos mutatkozik be Párizsban.
Videók és képek egy norvég szánhúzó táborból.
Lehet, hogy te hibázol.
Az esetek többségében a sérült a hibás.
Kissé mások a jazz- és raprajongók, vagy a punkerek és az operások.
El kell viselnie mindent egy közszereplőnek?
Az ismertségét arra használjuk, ami előrébb viszi a világunkat.
Van-e jogunk eldönteni, hogyan haljunk meg?
Minden egy helyen, csak egy kicsit másként.
Mégis másoknak segít és családot alapított.
Hogyan lehet kihozni egy utazást fillérekből?
Ha mindet eltalálod, kapsz egy virtuális amitakarsz. De nem fogod.
Ennyi a német-francia olcsó álomról.
Itt van egy kis segítség, hogy egy kicsit képbe kerüljünk.
Az ChatGPT legújabb verziója bámulatos és egyben félelmetes lett.
Németország és Oroszország között egy új katonai nagyhatalom van születőben.
Rövid, de annál velősebb dobos videó érkezett Mario Duplantier-től.
A terület választásait a szocialista jelölt nyerte, ami lehűtheti a függetlenségi mozgalmak kedélyeit.
Meglehetősen morbid, de természetes és hatékony védekezés a mostanában mindent ellepő meztelencsiga ellen: így lehetséges!
Ha egyszer megvalósul egy állandó Hold- vagy éppen Mars-bázis, akkor szükség lesz arra, hogy helyben is termeljenek élelmiszert. De vajon mit?
Ismerkedjen meg a lábatlangyíkkal, igen hasznos élőlény.
Ártalmatlanságuk miatt a Magyarországon élő féltucatnyi faj irtása felesleges, sőt, káros.
Sokkal komolyabb melegrekordokat mutatnak a fák, mint ahogy eddig hittük.
A Fradi tizenegyesét ezúttal nem a kupadöntőben rontó Varga Barnabás, hanem a Frankfurtba távozó Lisztes Krisztián lőtte.
Nagy változások lesznek a Sepsi csapatánál. A gárda közleményéből kiderül, hogy Varga Roland sem marad a klubnál.
A Ferencváros az Újpest elleni győzelemmel zárta a szezont. A meccs előtt négy játékostól is elbúcsúztak a zöld-fehérek.
Vasárnap a jelek szerint utoljára irányította a Liverpool csapatát Jürgen Klopp. Szoboszlai Dominik az Instagramon is elköszönt a trénertől.
Sajtóhírek szerint Kovácsik Ádám nem marad a Mezőkövesdnél, mivel a felek felbontották a rutinos kapuvédő szerződését.
Már csak a klubon múlhat, hogy mi lesz Marquinhos sorsa.
Jó teljesítményt zártak a magyar csapatok vasárnap, a Honvéd nyert, a Puskás Akadémia pedig pontot lopott a Realtól.
Jürgen Klopp liverpooli karrierje győzelemmel zárult, a Manchester City lett a bajnok a Premier League-ben