Központi telefonszám » (+36) 45 898-021

Megszületett a Borsodi Vágta végeredménye.  Augusztus 10-én, szombaton végérvényesen kiderült, hogy  ki az a két lovas, aki a Borsodi Vágtán első, illetve második helyen ért célba, és ezzel jogot szerzett magának a Nemzeti Vágtán való indulásra 2013. szeptember 22.-én a Hősök terén! A Borsodi Vágtát,  Márton Sarolta nyerte,  Ringló nyergében, Ilk Község Önkormányzata színeiben. Gratulálunk! A végső győzelemre is esélyes, az ilki gyökerekkel rendelkező lány ott lesz a Nemzeti Vágtán, azon kevés induló között, akik megnyerték az előválogatókat és képviselhetik megyéjüket azon belül a településüket, az országos megmérettetésen.