A kormányülésen elemezték a háborús helyzetet, újabb részletek derülnek ki a NATO-tervekről.
A kormányülésen elemezték a háborús helyzetet, újabb részletek derülnek ki a NATO-tervekről.
A kínai államfő a Sándor-palotában tárgyal.
Az orosz elnök azzal vádolta meg a nyugati elitet győzelem napi beszédében, hogy globális háborút szeretne.
Sehogy se jön ki a matek.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index csütörtöki hírösszefoglalója.
A célegyenesben vagyunk.
Az ítélőtábla ügydöntő határozatáig sem hagynák szabadlábon az egykori sportvezetőt.
Az orvosok szerint új korszak kezdődhetett a siketség kezelésében.
Betegbiztonsági kockázatot nem azonosítottak.
Az ügyben a rendőrség is vizsgálódik.
Az idei magyarérettségiben szereplő nevek és fogalmak megihlettek minket, úgyhogy írtunk egy róluk szóló műveltségi kvízt.
Tényfeltáró videójában Pimasz úr ismertet meg bennünket azokkal az eszközökkel, amelyekkel a szakértők építik a jövő áramhálózatát. De a videóból azt is megtudhatjuk, milyen szerep vár a közösségekre és milyen hasznuk származhat majd belőle.
Támogatott tartalomHszi Csin-ping gépe este kilenc óra előtt landolt a ferihegyi repülőtéren.
Bejelenthetik a megállapodások részleteit.
A főpolgármester-jelölt szerint a tömegközlekedés részeként működő megoldásra van szükség.
Ez már a gazdasági adatokban is látszik.
Erre nem számítottunk.
A lány szülei sem tudták, mire vállalkoznak.
Szentkirályi Alexandra kiakadt Karácsony Gergelyre.
„Megöltem a gringókat” – mondta a gyilkossággal gyanúsított férfi a barátnőjének.
Szerinte a Mi Hazánk képviseli a nemzeti érdeket.
Lassan ötvenezer ember vár a beavatkozásokra.
Átvizsgálták a szolgálati autót, amivel a kislányt elütötték.
Az RTL megkérdezte, hogy miért, de a direktor elhajtotta őket.
Az egykori szovjet lakónegyed 1996 óta áll üresen.
Ilyés Márton Vitézy Dávid programjáról is kifejtette a véleményét.
Okosabb, mint a többi, de nem tudni, ki küldte.
Az intézkedés a kerékpáros forgalmat nem érinti.
A németesek most szusszanhatnak egyet.
A kinevezett több mint 30 éves bírói pályát tudhat maga mögött.
Szükségállapotot hirdettek a több hullában érkező viharok miatt.
Nyolcvanéves lett az Egri csillagok Bornemissza Gergelye, Kovács István.
Egy vidéki építkezésen találtak rá a rendőrök.
Elolvastuk Charles Bukowski novelláskötetét.
Az elismerés odaítéléséről civilek szavaztak és döntöttek.
Akár évekre is börtönbe kerülhet a nevelő.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter összegezte a kilátásokat.
Még novemberben szenvedett nagyon súlyos sérülést.
A kiütés ezúttal elmaradt.
Nikola Jokics ismét a csúcson.
Tuchel szerint sok idő lesz, mire ezt a vereséget a Bayernnél feldolgozzák.
A rendezők nem akartak kockázatot vállalni, inkább biztosra mentek.
A Fiorentina a végjátékban egyenlített Belgiumban.
Ezek a helyek ma már semennyire sem hasonlítanak elődjükre.
Igazán bújós fajtákat gyűjtöttünk össze.
A megelőzésre és a megfelelő sebkezelésre is kitérünk.
Hihetetlen, hogyan képesek ezt megfigyelni!
Mégis másoknak segít és családot alapított.
Ormós Gabriella egy hét alatt nyitotta meg a pékségét.
A mikrofon mögött Nyári Gyula.
Így került a falusi párttitkár a nagyhatalommá lett ország élére.
A neves szexuálpszichológus ledönt pár tévhitet.
A szemész emberek ezreinek segít látni.
Marcona arcélű férfiak acélsisakban.
Röviden bemutatjuk őket.
A csigák egy része a kertünk barátja, de például a meztelencsigák nagy károkat tudnak okozni. Összeszedtük a természetes védekezési lehetőségeket!
A program az 1990 után épült ingatlanok fejlesztését támogatja. Cikkünkben a részletek, összegek, felhasználhatóság.
A díszes nyárfacincér hazánkban szórványosan fordul elő, és nem is ebben a hónapban.
Mutatjuk, mit tehetünk, ha hangya, szúnyog vagy más hívatlan látogató költözik a hallójáratunkba.
A Vágatlan május arra buzdít, hogy legyünk bátran lusta kertészek, és pihentessük a fűnyírót.
Fiatal kongói csatárral bővülhet a Ferencváros kerete, de az afrikai futballista megszerzése nem ígérkezik könnyű feladatnak.
Az előző fordulóban a Diósgyőr 7-0-s vereségbe futott bele Újpesten. A súlyos fiaskó után fontos bejelentést tettek a DVTK ultrái.
Montenegróból érkezhet támadó a DVSC-hez. A Loki ingyen kaparinthatja meg a japán játékost, hiszen a szerződése nyáron lejár a csapatánál.
"Nem érdekel bennünket a cirkusz" – a Ferencváros elleni mérkőzés alatt az Újpest Tábor a Szusza Ferenc Stadionnál lesz.
Dárdai Palkó az utóbbi időben remekel a Hertha csapatában, így nem véletlenül kérdezték a magyar válogatottról.
A socca Eb-n a magyar válogatott első ellenfele Románia volt, az összecsapás két szépségdíjas találatot is hozott.
A Nyíregyháza a Gyirmót elleni meccsen bebiztosította a feljutást. Révész Bálint már a Szparit érintő változásokról is nyilatkozott.
Pető Milán az MTK elleni meccsen megszerezte az első gólját az NB I-ben. A Vidi fiatal játékosával most újabb fontos dolog történt.